INFO

Letöltések

Interjú a BOOM szépségverseny sorozat döntősével 05/04/2012

Interjú a BOOM szépségverseny sorozat döntősével

Interjú a BOOM szépségverseny sorozat döntősével, Dénes Zsuzsannával (Dózsa György Gimnázium – Budapest)

1)      Szia! Ki ösztönzött, hogy elindulj a BOOM szépségversenyén?
 

Ez egy vicces történet. Nem terveztem. Elmentem a Livingroomba és a hostess lányok mondták, hogy milyen szép vagyok, induljak el a versenyen és addig noszogattak míg végül jelentkeztem.

2)      Készültél valahogyan a versenyre?
 

Nem igazán készültem rá, úgy voltam vele, hogy lemegyek bulizni és vagy megnyerem vagy nem, lesz ami lesz, jót bulizom.

3)      Matúra Túrát nyertél. Mit szóltak hozzá a szüleid ?
 

Először meg voltam róla győződve, hogy anyukám nem fog elengedni, de mire hazaértem, utána nézett és szinte a nyakamba ugrott, hogy „Úristen, Te tudod, hogy hova mész??!”
Elújságolta minden barátnőjének, hogy nézzék csak meg, ide-meg ide megyek. Még azt is mondta nekik, hogy írják be Google-be: Matúra Túra!
Szinte jobban be volt indulva, mint én. Csak néztem, aranyos volt, nagyon tetszett neki. Még a videókat is, mindet végignézte. A bulizósokat is! A 15. főnként járó tanári  kísérői lehetőség  is nagyon tetszett neki.

4)      De azt remélem tudod, hogy szülő nem jöhet :)
 

Igen-igen, nem is kell oda szülő! 

5)      Tavaly voltál velünk Korfun?
 

Nem, sajnos nem voltam. Az újdonság erejével fog hatni!

6)      Mit gondolsz, sokan irigykednek rád most,hogy már biztosan tudod,Korfun pörögsz egy egész héten át?
 

Ebben egészen biztos vagyok, biztos sokan fújnak rám, hogy most Én ingyen mehet el Korfura.

7)      Szerinted a barátaid is kedvet kaptak az úthoz?
 

Nekik nagyon is volt kedvük, hiszen hallották az iskolában az előadást. Eddig hezitáltak, hogy akkor mégis jöjjenek-e, hiszen egyikünknek sem volt még konkrét terve a nyárra, de így biztosan eljönnek velem, hogy ne kelljen egyedül mennem.

8)      Hogyan képzeled el a korfui napokat?
 

Sok napozással strandolással és persze bulizással.

9)      Mi a véleményed a várható programokról?
 

Nagyon sok és érdekes program lesz, biztos vagyok benne, hogy nem fogok unatkozni egy percig sem.

10)   Biztosan néztél már videókat, melyik a kedvenced?
 

A Görög est, és a Paleokastritsa-öböl a kedvencem, ezek nagyon jónak ígérkeznek.

11)   Látom abszolút tudod mit illik viselni. Gondolom, fürdőruhából sincs otthon kevés. Mindegyiket hozod majd magaddal?
 

Hmm. Ez vicces, mert fürdőruhát elég rég vettem, szóval  Korfu előtt 2-3 fürdőruhát biztosan beszerzek.

Köszi, hogy szakítottál ránk időt,Korfun találkozunk !

Dénes Zsuzsanna 


Friss élményeim Korfuról 25/05/2011

Friss élményeim Korfuról

Sziasztok!

Meg szeretném veletek osztani az élményt, amit eddig csak elképzelni tudtam, viszont most valóra vált. Egy német utazási iroda által átélhettem testközelből a ’Matúra Túrát’.

Budapestről vágtunk neki vonattal a túrának nagyon jó hangulatba, a kompunk Velencéből indult Korfura. Viccelődtünk is az úton, hogy ’kíváncsiak leszünk arra a velencei ladikra…’.  Minden simán ment, találkoztunk a német csoporttal, már mindenki nagyon jól érezte magát, és nagy izgalommal várta a hajós ’kirándulást’. Egy gyors csomagellenőrzés, és FEDÉLZETRE FEL! Kilépünk az ajtón, és megpillantjuk az általunk emlegetett „ladikot”, amitől mindenkinek elállt a lélegzete. Pedig aztán még nem is láttuk belülről…

Az első lépések a hajón már sejtették, hogy ezek nem azok a kompok, amik Tihany, és Szántód között közlekednek… (-nem lebecsülve gyerekkori hajókalandjaimat a Balatonon ) Mozgólépcső,  körbe tükrök, igényesen kialakított, és berendezett belső tér. Gondolom magamba utoljára ilyet talán a discovery csatornán láttam. Gyorsan letettük cuccainkat, és elindultunk felfedezni a hajót. Medence, boltok, éttermek, kávézók, pihenő helyek, helikopter leszálló… Ha már utóbbinál járunk, és a hajó kűrt megszólalt, megnéztük az indulást, és kaptunk egy spontán velencei városnézést is. Azok a ’nagy’ hajók amiket még a szárazföldről nézegettünk hírtelen eltörpülnek mellettünk, a gondolák, kis fekete foltok, és a velencei város a lábad előtt hever. Szép látvány na.

Viszont ez egy matúra túra, ahol a fiatalok nem csak nézelődni jöttek, hanem bulizni, szórakozni. Tehát irány a medence party!!! A DJ pörgeti a lemezeket, közbe csobbanás egyet a medencében, valaki már most érzi a partyhangulatot, beszélgetnek, kártyáznak, napoznak a diákok. Így gyorsan megy az idő a hajón, jön a naplemente, ami a tengeren nagyon szép látványosság, és ahogy homályosodik a táj, egy társaság gitározni kezd. Na ez az a ’feeling’ ami pont beleillett akkor a környezetbe. Körbeüljük gyorsan a társaságot, és jöhetnek a nagy éneklős angol slágerek. Ez amolyan átvezető volt a 11-kor kezdődő partyba. Egy-két sör, és irány a hajó disco. Beléptünk, és már mindenki jó hangulatba bulizott, illetve az érzés, hogy valahol az adriai tengeren táncolod át az éjszakát haverokkal, leírhatatlan… Mi 3-ig bírtuk, volt aki tovább. Egy kis alvás után halljuk a hangokat, hogy ’ezt nézzétek’… Végül is végig aludni egy ilyen hajóutat nem lehet, illetve nincs szívem, megnéztük, azt a nagy látványosságot. Felsétáltunk a medence mellé és körbenéztünk… Égszínkék tenger, jobbról-ballra magasba nyúló hegyek, egy szem felhő se az égen... Közeledünk!  Halk zene, napozás, és néztük a tájat. Akkor, ott nem kellett több. Kb. 4-5 fokkal nőtt a hőmérséklet, amikor megérkeztünk Korfu-ra. Sokat még nem tudtunk felfedezni egy szimpla kikötéssel a sziget csodáiból, gyorsan buszra szálltunk és irány a szállás. Balról hegyek, jobbról tenger, az összkép leírhatatlan. Most már jöhet akármilyen szállás, ez felejthetetlen lesz… De a szállás sem volt akármilyen.  Buszról le, kb 20 lépcső, és megpillantjuk az apartmanokat. Nem vettük komolyan, ezt a szálláskérdést, ezért elég nagyot ütött. Medence, körülötte lányok-fiúk napoznak, a DJ már tolja zenét, pálmafák… Jó buli lesz ez a Korfu téma!!!

Első nap ellátogattunk Sidari-ra. Megnéztük a magyar csapat pool party-jának helyszínét ami nem lesz piskóta gyerek. További részleteket nem szeretnél ezzel kapcsolatba elárulni legyen meglepetés.  Sidari-n található a ’szerelmesek barlanga’, ha átúszol a pároddal a barlangon, akkor örökké egymásé lesztek. Jajj de romantikus.  Mondhatnám, hogy sziklák, és égszínkék tenger, de Korfun ez alap, és mindegyik helyszínnek megvan a maga varázsa. Ahogy ennek is. Este buli a szállástól kb 2 percre. Mindenki jól megünnepelte, hogy szerencsésen megérzetünk Korfu szigetére. 

Másnap buszra fel, és irány a Glyfada-i tengerpart. Egy bizonyos Aloha báron mentünk keresztül, és a bárból kilépve szembesültünk azzal, hogy itt aztán adott lesz a beach (party) feeling. Hosszú homokos tengerpart, röplabda pályák, bárok, zene, de először is irány a víz! Miután felfrissültünk, beneveztünk a röpi versenybe, a pálya mellett szólt a zene, a dopping megvan, meg kell nyerni. Mutassuk meg a németeknek! :D Első meccs simaliba, hogy egy kicsit fényesítsem magunkat, kettő pontot engedtünk az ellenfélnek. Aztán utánunk jött egy nem hétköznapi meccs. Alapból már az egyik csapat pályára lépését nagy taps fogadta, a lányok sikítoztak, pályán a német HMCS-k (Helyi Menő Csaávók), elég jó hangulatban… Felállt az ellenfél velük szembe. Ők komolyan gondolták ezt az egészet, és vágták is a játék lényegét, míg (-a nevezzük) HMCS-k, kevésbé. Ha hasonlattal szeretnék élni, ez egy magyar-német labdarúgó mérkőzésnek felelt meg. De egyszer a magyaroknak is lehet szerencséjük, és a hülyeség is győzhet. Hát győzött… Minden bejött nekik. A hangulat a végére eszméletlen volt, az egy ütött pont egy sör pedig megtette a hatását a meccs végére. A második meccset nem részletezném, nem volt szerencsénk… Míg a többiek pörögtek a zenére, egyik pajtimmal, felfedeztük a Glyada-i terepet, végigsétáltunk a tengerparton, amíg sziklákba nem ütköztünk, megmásztuk, majd futottunk egyet a parton, mint a baywatch-ba. Este a szokásos forgatókönyv, buli Korfu szigetén.

Paleokastritsa. 3.nap. Ha eddig sziklákról, és égszínkék tengerről írtam, akkor mit is mondjak erről az öböllátogatásról. Hatalmas látványosság. Korfu sziget egyik árnyékosabb oldalán van, úgyhogy itt hidegebb a tengervíz, nagyon jó volt felfrissülés ügyileg, sziklákról és ugródeszkáról lehet ugrálni a tengerbe, közbe zene, koktélbár… Nekem nem kell több. ;) Ezen az estén rendezték meg a ’görög estet’, étel-ital kóstolás, nem kis mennyiségben, közbe pedig görög táncosok szórakoztatják a népet. Az első fogásnak nekiesett mindenki, a táncosokkal mit sem törődve, majd jött a második fogás, ahol pár pohár bor elfogyasztása után egyre jobban előtérbe került a görög népzene, ami odáig fajult, hogy az utolsó fogásnál már mindenki bent bulizott, táncolt, és vonatozott a görögökkel. Tizenegy óra fele hagytuk el a helyszínt, majd busszal indultunk haza… Haza? Dehogyis. Útközbe azért megálltunk egyet bulizni. 

         4.nap megnéztük Korfu sziget nevezetességeit, és itt szeretném mindenkinek ajánlani Sissi királynő Achillon-i palotájának látogatását. Festői környezetbe fekszik, rengeteg érdekes látnivalóval. Ezután buszra szálltunk, és megnéztük Korfu várost. Igazi mediterrán kisváros. Szűk utcákkal, kedves emberekkel, szökőkutakkal, és pálmafákkal díszített parkok. Minden sarkon van egy gyros-os , és egy italkóstolós  ahol meg lehet ízlelni a helyi nevezetességeket, természetesen csak mértékkel... Egy nagy sétálós délután után csobbanás az apartman medencéjében, lazítás, egy-két sör, zene, és este irány a csapat búcsú bulija a Red Love party. Mindenki pirosba feszített, óriási látványosság volt, mint a buliba odamenet, mint pedig a klubban. Kitomboltuk magunkat hajnalig, majd irány a busz, kompra fel, és fájó szívvel búcsúztunk el Korfu szigetétől. Mivel a német csapat még maradt, 9-en szálltunk fel a fedélzetre kicsit fáradtan, úgyhogy egy nagyot pihentünk (-viszont a matúra túrán több száz emberrel nem így teszünk  ). Velencébe érve, volt egy teljes napunk városnézésre, ahol sikeresen felfedeztük a terepet. Bátran kijelenthetem annyira besétáltuk, hogy legközelebbi alkalommal egy velencei városnézés nekünk már hazai pálya lesz… 

         Könnyebb a búcsúzás Korfutól, ha belegondolok:
Már kevesebb, mint 40 nap, és elhozzuk a magyar diákoknak azt, amiről eddig még álmodni se mertek. Korfu még vár minket, és FŐLEG TITEKET!

Bíró Gábor

zurück | 1 | vor