INFO

A cég bemutatása

Egy partnerkapcsolat, amely teljesen új lehetőségeket teremtett végre a magyar fiataloknak is, hogy a nekik járó európai színvonalon világot lássanak, szórakozzanak, művelődjenek és ismerkedjenek. A Mondial Travel, Európa vezető fiataloknak szóló utazásszervezője, most egyesítette erejét a MEEX Travellel. Ennek az új kapcsolatnak köszönhetően még több úticélt és rendezvényt tudunk biztosítani MATÚRA TÚRÁTOKRA.

A Mondial Travel immár egy évtizede van a szakmában, és évente több mint 15.000 középiskolást utaztat Európa-szerte. A MEEX Travel itthon már bizonyította rátermettségét, nem kisebb programokkal, mint a 4000 fős Snowattack Sí- és Snowboard fesztivál, a Sziget Diákkedvezmény programja (2010-ben 7000 résztvevő) vagy a Fridge Fesztivál Budapest szívében, melynek már első alkalommal több, mint 40.000 látogatója volt.

Fiatal, tapasztalt csapat vagyunk rengetek energiával, és a sok és alatt megtanultunk alkalmazkodni a fiatalok igényeihez. Természetesen a szülők, és a tanárok elvárásait éppen olyan fontosnak tartjuk, ezért folyamatos kapcsolatban állunk velük is. Kemény munkával és az ígéreteink pontos betartásával nemcsak egy szó, hanem a minőség mintapéldái is lettünk.


A turizmus embereket jelent, ezért van teli meglepetésekkel minden utazás. Egy koordinátor csapat biztosítja a nyaralás zökkenőmentes, élményekben gazdag kivitelezését.

 

Jól informált, valamint a nap 24 órájában elérhető csapat szervezi az utazásokat és a szállások gyors elfoglalásának lehetőségét, egyetlen céllal: hogy minél több idő maradjon a szórakozásra!

 

A Mondial guide-ok olyan fiatalok, akik tapasztaltak és elkötelezettek a munkájuk iránt. Rendszeres tréningeken bővítjük ismereteinket, ugyanakkor szívesen szórakozunk együtt a diákokkal.

 

Végtelen energiával rendelkező moderátoraink egész idő alatt lelkesítik a fiatalokat.

 

Fotósaink kameráikkal a kirándulás minden feledhetetlen pillanatát lencsevégre kapják!

 

A csapatokat kísérve figyelik a guide-ok munkáját, hogy a jövőben ugyan olyan tapasztalt és képzett vezetők legyenek.